Tisztújítás a Magyar PR Szövetségben

192

2019. november 19-én tartja Tisztújító Közgyűlését a Magyar Public Relations Szövetség. A mai nappal – a Szövetség alapszabályával megegyezően – felállt egy 3 tagú Jelölő Bizottság: Szányi Gabriella bizottsági elnök mellett Ruska Viktória és Polgár Péter MPRSz-tagok vállaltak feladatot az ideiglenes testületben. A Jelölő Bizottság dolga hagyományosan a Közgyűlést megelőző időszakban feltérképezni egyrészt, hogy kik és milyen tisztségekre aspirálnak, másrészt, hogy a jelölteknek mekkora a támogatottságuk a Szövetség tagsága körében.

A PR szakma 1990-ben alakult szervezete háromévente választ élére tisztségviselőket. Az idei évben előreláthatólag jelentős változások várhatók a szervezetben, hiszen leköszön a szervezet éléről Lakatos Zsófia, a két ciklust végig vivő elnök, több elnökségi tag, és Felügyelő-, illetve az Etikai Bizottság posztjaira is új jelentkezőket várnak.

Az MPRSZ Elnöksége egyébként 11 tagból áll jelenleg: 1 elnök, 3 alelnök és 7 elnökségi tag alkotja a Szövetség legfőbb szervét. Az Elnökség munkáját, gazdasági és jogi szempontokat figyelembe véve egy Elnökségtől független 3 tagú Felügyelő Bizottság (1 fő elnök, 2 tag) ellenőrzi. Emellett a szakmai szervezet működését jogi-, és etikai szempontok figyelembevételével egy 5 főből álló Etikai Bizottság is támogatja. Az MPRSz nemrég újította meg Etikai Kódexét, így a pr szakmát érintő jogszabályok figyelembevétele mellett, ezen dokumentum is irányadó a Szövetség szakmai képviseletért végzett munkájában.

A mai nappal kezdődő jelölési időszak egészen a Közgyűlést megelőző héten, november 11-ig tart: akkor válik a tagság körében nyilvánossá a pozíciókra jelentkező tagok névsora. A Tisztújító Közgyűlés alkalmával azok közül kerülhetnek ki az új tisztségviselők, akik igazolható módon tagjai a szervezetnek, és a rájuk való szavazásban is csak a szervezet teljes jogú tagjai vehetnek részt.

A Tisztújító Közgyűlés napirendi pontjairól a hivatalos meghívóban ad majd tájékoztatást az MPRSZ, alapszabálya szerint az esemény előtt legalább 30 nappal, ezért a szakma és a szervezet iránt érdeklődők ebben az időszakban jól teszik, ha nyomon követik a szervezet honlapját és facebook oldalát.
További információ: titkarsag@mprsz.hu

MEGOSZTÁS