Romlott a kommunikáció etikája az elmúlt évtizedekben – interjú Sárosi Péterrel, az MPRSZ örökös tagjával

622

rosi Péterrel, az MPRSZ örökös tagjával, az első magyarországi pr ügynökség alapítójával beszélgetett az MPRSZ hős koráról, etikus és etikátlan kommunikációról, a pr jövőjéről és az ehhez kapcsolódó, szükséges szövetségi feladatokról Varga Zita Hella, a Salt Communications Kft. pr-vezetője, az MPRSZ Etikai Bizottságának tagja. 

Melyik szakmai eredményedre vagy a legbüszkébb?

Azzal kezdem, ami igazán személyre szóló volt, ez a Süveg-díj. A Süveg-díjat a Pr Ügynökségek Szakmai Kollégiuma alapította. Összesen három díj került kiadásra, az elsőt a Mindentudás Egyeteme tv – műsor kapta, és én adhattam át az MTA elnökének, a másodikat Sarlós Gábor kapta (interjú ITT). A harmadik Süveg-díjat a 60. születésnapomra ítélték nekem a konkurens cégek vezetői és tulajdonosai.

A személyesen túl, szakmai értelemben három eseményre vagyok nagyon büszke. Az első egy visegrádi két napos szakmai találkozó, amelynek az volt a célja, hogy a meghívott szakemberek megpróbálják összerakni azt a tudáshalmazt, amire egy pr-esnek vagy egy jó ügynökségnek szüksége lehet. Két napig nagyon komolyan, nagyon jószándékúan, minden vita és konfliktus nélkül raktuk össze ezt a tudáshalmazt.

A második a Gárdonyi nyilatkozat, amelynek a megalkotásában szintén részt vettem. A harmadik a PR szövetség első számú szakmai állásfoglalása, fél évig minden héten pénteken. hosszantartó és igen heves viták eredményeképpen szültük meg Szeles Péterrel és Barát Tamással (Barát Tamás interjú ITT). Ez utóbbi kettő az, ami huszonévvel ezelőtt valamiképpen a pr szakmának is megadta az irányát és alapjait.
A PublicPress és az MPRSZ szinte egyidősek, de az első magyarországi pr ügynökség egy évvel korábban született. Elmeséled az alapítás történetét? 

1989-ben volt az első autókiállítás Magyarországon, ekkor én a SZÖVAUT vállalatnak voltam a vállalkozási igazgatója. Ebben a tisztségemben hívtak meg a beharangozó sajtótájékoztatóra. Az eseményen mellettem ült két újságíró, Bence Szabó Péter és Gy. Kárpáti György, akiket már korábbról is ismertem. Néztünk egymásra, mikor Bence Szabó Péter barátom, aki akkor az Autómotor c. lap főszerkesztő-helyettese volt, azt mondta, hogy ezt mi is meg tudnánk csinálni, ha lenne egy cégünk. Aznap este megírtuk a társasági szerződésünket, és hárman létrehoztuk a PublicPresst.

Mi az, amire büszkén emlékszel vissza a szövetségi időkből? 

A „hős időkre”. A ’90-es években, amikor megpróbáltuk lefektetni az etikai normákat, a szakmai alapvetéseket, megpróbáltunk harcolni azért, hogy a pr-t ne keverjék a reklámmal és/vagy marketinggel. A két társszervezet vezetőivel komoly szakmai vitákat folytattunk. Hogy egy példát említsek: az a kifejezés, hogy társadalmi célú reklám (TCR) – mint fogalom – a hatásunkra került süllyesztőbe. A reklámosok ekkor találták ki a TCK, társadalmi célú kommunikáció kifejezést, mert belátták, hogy a reklám üzleti kérdés. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ma már sok minden elavult, és sok új eszköz megjelent, ezeknek a használata átrendezte a fókuszt: elvitte a személyes kontaktusoktól a pr-t, pedig a mi szakmánk személyekhez kötődik. Ennek szakmailag nem nagyon megyünk utána. Nem látok olyan testületet – többek között nincs a szövetségnek szakmafejlesztési bizottsága -, ami azt mondaná, hogy kicsit felújítjuk az információkat, kicsit átfogalmazzuk.
Szerinted milyen az etikus viselkedés a pr-ben?

Tisztességes. El tudok képzelni egyéni etikát és szakmai vagy ügynökségi etikát. De például abszolút etikátlan a nemrég megjelent cikk is, amelyben a „pr-cikket” a brandépítés nagyágyújának nevezik. Ez ügynökségi szinten az egész szakmát érintő etikátlan viselkedés. Ugyanilyen etikátlan lenne, ha azonos területen működő konkurens cégeknek dolgoznánk. Ugyanakkor az etikátlan kommunikációt nehéz úgy meghatározni, hogy ne legyen félreérthető. Etikátlan a kommunikáció, amikor valós tényeket nagyít fel, vagy valótlant valós színbe állít be. A pr etika alapvetése, hogy nem hazudunk. Azonban hazugság-e, ha valamiről nem beszélünk? Erről lehet vitatkozni. Van-e olyan aspektusa egy dolognak, amiről, ha nem beszélünk, az erősen torzítja a valóságot. Az etika mindig a jog előtt van, vagy olyan terület, amelyet a jog nem kezel, és súlyos esetben a bíróság a jogot tartja szem előtt, és sajnos, ami etikátlan, az nem feltétlenül jogsértő. Az etikátlanság pedig árt a megbízónak, és a szakmánknak egyaránt. És kevés eszköz áll rendelkezésre az etikátlanság visszaszorítására.
Változott-e az etikus kommunikáció az elmúlt évtizedekben?

Romlott. Egy eldurvuló világban élünk, felgyorsult, törtető lett, amit valószínűleg a kényszer hozott. Hogy ez jó irány-e, azon lehet vitatkozni, de sokkal gorombább lett a világ, sokkal erőteljesebben védi mindenki az érdekeit – legyen az magán, céges vagy politikai érdek, – és egyre kevésbé számítanak azok az eszközök, amivel ezt el tudják érni.

Az új technológiák milyen új etikai kihívásokat hoztak?  

Az etika nem változik, de olyan új eszközök kerültek elő, amelyekkel könnyebben át lehet lépni az etikátlanság felé. Mondok egy példát: nehéz valakinek a szemébe hazudni, nem esik jól annak sem, aki csinálja, de a social médiában ezen könnyen át lehet lépni, hiszen azt sem tudják ki vagyok, nem ismerjük a hírt megosztó személyt, a vélemény közlőjét.

Szerinted milyen kihívások elé állítja a vírus okozta helyzet a pr-t 2021-ben?

A kihívás, hogy talpon maradjon. Itt van ez a nagy iroda (a PublicPress irodában készítettük az interjút – a szerk.), és fél éve naponta egy munkatárs jön be valaki, hogy ne legyen üres. A megbízó talpon akar maradni, a cégek ilyenkor nem pr-rel akarnak foglalkozni. Ez egy olyan szakma, ahol jó lenne, ha az illetékes vezetők szót tudnának érteni egymással, és a szövetség a szakmafejlesztéssel foglalkozna. Ami most van, az kevés ahhoz, hogy a pr a külvilág számára érthetőbb, ismertebb legyen. Sokkal nagyobb szakmai összetartás kellene. Edukációval kellene foglalkozni. 6-8 évig működött a Szakmafejlesztési Bizottság, 30 évvel ezelőtt az volt a cél, hogy megértessük, a pr nem propaganda, de a szakmafejlesztés most is nagyon fontos lenne. Bárhova megyek vizsgáztatni, a hallgatók nem ismerik, nem követik az MPRSZ oldalát, nem figyelik a szövetség tevékenységét. A másik feladat lenne alkalmazkodni azokhoz az új technológiákhoz, amelyek megjelentek, és ha valamire jó az új technológia, akkor az edukációra mindenképpen.

Életút

Iskolái befejezését követően pályafutását közlekedési vállalatoknál kezdte, a Hungarocamion és a SZÖVAUT vállalatoknál vezetői beosztásokat töltött be, majd kereskedelmi cégeknél kereskedelmi igazgatói és alelnöki pozíciókban került egyre közelebb a kommunikációs szakmákhoz. 1989-ben az első hazai tulajdonú pr-ügynökség – a PublicPress – alapítója és 2007 végéig vezetője volt, amikor átadta fiának (Sárosi Péter jr., az elnökség volt tagja) a cég vezetését. A 18 év alatt több hazai és osztrák, svéd, német, skót, szlovák vállalatok részére végzett szakértői-, tanácsadási és ügynökségi feladatokat. Részt vett a Magyar Public Relations Szövetség több alapdokumentumának kidolgozásában és társszervezője volt a magyarországi IPRA kongresszusnak. 1998-tól a Magyar Újságírók Országos Szövetsége vezető-döntéshozó testületének tagja, később társelnöke volt. Három cikluson keresztül a MÚOSz elnökségének is tagja volt. 1999-től a „PR Fejlesztésére Alapítvány” kuratóriumának vezetője. 2000-ben az MPRSz „Örökös Tag”-nak választotta. Több szakkönyv elkészítésében lektorként, szaktanácsadóként vett részt.2009-ben megalapította, és azóta vezetője az ABIUNGO Szakértő Irodának, – ma már ZRt. – amely média és kommunikációs szakterületen igazságügyi szakértői tevékenységet végez.

MEGOSZTÁS