Megtartotta évi rendes közgyűlését az MPRSZ

581

Az idén 30. évfordulóját ünneplő Magyar PR Szövetség története során először tartotta éves közgyűlését digitális formában. A kerek évforduló alkalmából az idei évben több, izgalmas kezdeményezéssel is készülünk. A tegnapi közgyűlésen legújabb örökös tagunkat is megválasztottuk.

Nehéz év áll az MPRSZ mögött is, de szerencsére összezárt a szakma. Több ügynökségi, vállalati és egyéni tag csatlakozott, megindultak a horizontális egyeztetések és az egy évvel ezelőtti várakozásokhoz képest sokkal kedvezőbben alakult a szakma mérete és helyzete. A vírushelyzetre tekintettel online módon bonyolítottuk le évi rendes közgyűlésünket, minden beszámolót elfogadott a tagság.

A Magyar PR Szövetség közgyűlése évente Örökös Tagot választhat. Idén Lakatos Zsófia, a Magyar PR Szövetség korábbi elnöke érdemelte ki ezt a címet. Zsófia több mint 20 éve dolgozik pr-szakemberként. 2001-ben alapítója volt a PR Ügynökségek Szakmai Kollégiumának, 2005-ben lett a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) elnökségi tagja, 2008-ban a szervezet alelnökévé, 2013-ban az MPRSZ elnökévé választották. 2016-ban ismét elnyerte a Szövetség elnöki tisztségét 3 évre, 2019-ben leköszönt az elnöki posztról.

 

„Zsófia az elmúlt több mint egy évtizedben különféle tisztségeket betöltve rendkívül sokat tett a szövetségért, és a PR szakma ismertségének növeléséért, ezért egyértelműen helye van az MPRSZ örökös tagjai között. Nagy örömmel tölt el, hogy egy női vezetővel bővült ez a kör. Általánosságban elmondható, hogy a mostani gyakorló PR-es kollégák között már jóval több a nő, így várhatóan az örökös tagok tekintetében is javulni fog a nemek aránya, ami egy fontos célkitűzés számunkra. Zsófia karrierjének meghatározó mérföldköve az, hogy a Szövetség 30. Évfordulóján választotta meg a közgyűlés örökös tagnak.” – mondta el Sztaniszláv András, a Magyar PR Szövetség elnöke.

 

 

Idén 30. évfordulóját ünnepli szövetségünk, melynek keretében 2021-et a „Párbeszéd Éve” címen hirdettük meg. A kerek évforduló alkalmából az alábbi programokat tervezzük:

  • Adománykönyvtárat indítunk, ahova PR szakemberek könyveit várjuk. A könyvtárban hazai és főleg angol nyelvű könyvek lesznek megtalálhatóak, amelyeket tanulók, érdeklődők, szakemberek kölcsönözhetnek ki. Az első körös felajánlásban 15-20 könyv és folyóirat kerül az „MPRSZ könyvtár” birtokába. „A PR szakma múltját, jelenét és jövőjét is megismerhetjük a PR szakkönyvek által. Ezért tartjuk fontosnak azt, hogy egy helyre gyűjtsük ezeket, egy adománykönyvtár formájában.” – mondta el a kezdeményezésről Sztaniszláv András, a Szövetség elnöke.
  • Hamarosan elindítjuk a PR múzeumot, amelynek keretében a szakma és a Szövetség múltjából rendezünk gyűjtést és modern módon dolgozzuk fel ezt. Az ide kapcsolódó virtuális kiállítás várhatóan ősszel indul, de aki rendelkezik tárgyi emlékkel az elmúlt évtizedekből, annak érdemes figyelemmel kísérnie az MPRSZ csatornáit, mert hamarosan tájékoztatást adunk arról, hogy hova és milyen formában várjuk ezeket.
  • A 30 éves évforduló alkalmából természetesen több kiadványt is publikálunk ebben az évben, többek között egy átfogó szakmai Trendriporton és egy – többek között – etikai kérdéseket feldolgozó beszélgetéssorozaton is dolgozunk.
  • Hamarosan elindul a PR Excellence Hungary Award, amelyről részletek később közlünk.
MEGOSZTÁS