Megnyílt a III. PR Akadémia

Nagy szakmai érdeklődés mellett nyílt meg Sopronban a III. PR Akadémia. A Magyar PR Szövetségnek ezúttal a Nyugat-magyarországi Egyetem a rendező-partnere. Lakatos Zsófia, a Szövetség elnöke itt adta át az MPRSz örökös tagságát jelentő üveg-emléklapot Galánfi Csabának és Dr. Rácz Gábornak. A megnyitón üdvözlő beszédet mondott Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere is.

A vonzó szlogenek kikopnak

A Magyar Public Relations Szövetség Employer Branding Tagozata cikksorozatot indított a HR Portálon, Employer Branding témában.  A cikkeket változtatás nélkül mi is közzétesszük az MPRSz honlapján. A téma második írása következik:

Elnökségi ülés – 2016. június 13.

A Magyar Public Relations Szövetség következő elnökségi ülése 2016. június 13-án, 17:30-kor lesz. A cím: 1111 Budapest, Karinthy Frigyes út 14. Fsz./4., az Emerald Public Relations irodája. Az elnökségi ülés a tagok számára nyilvános.

Employer Branding Tagozat operatív munkacsoport: negyedik ülés

A munkacsoport májusi találkozójának fő témája Employer Branding folyamathoz szükséges tenderkiírás témájának áttekintése volt. A megbeszélés célja, hogy a munkacsoport iránymutatása szerint mind a munkáltatói márkaépítést megvalósítani szándékozó vállalat, mind pedig az esetleges külső partnerként bevont tanácsadó cég számára világos és egyértelmű pontokat határozzanak meg, mely már a folyamat megkezdése előtt tisztázza a feladat sikeres végrehajtásához szükséges legfontosabb alapokat.

Piac és Profit Konferencia: Cégvezetők Csúcstalálkozója – 2016

A Piac és Profit következő konferenciáján sikeres vállalatvezetők osztják meg vezetési titkaikat, módszereiket. Az MPRSz szakmai támogatója az évente megrendezett csúcstalálkozónak.

PR Kávéházi Est: 2016. június 2.

Következő kávéházi estünkön a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egyik munkatársa segít nekünk eligazodni azokon a területeken, ahol munkája során akár egy kommunikációért felelős tanácsadó is véthet a versenyjogi kiírások ellen. Dr. Zenishek Andrea előadása után kerekasztal-beszélgetés keretében kérdéseket is tehetnek fel a szakembernek a jelenlévők.

Idén tizedik alkalommal pályázható a Magyar PR Szövetség CSR Best Practice díja

Budapest, 2016. május 23. –  A Magyar PR Szövetség első alkalommal 2007-ben hirdette meg a CSR Best Practice pályázatot és azóta sok értékékes, példamutató kezdeményezés bemutatását tette lehetővé. Idén, immár tizedik alkalommal, megújult zsűrivel, de változatlan kiírási feltételekkel folytatódik a munka. A pályázás lehetősége továbbra is Magyarországon működő vállalatok, közintézmények részére egyaránt nyitva áll. A díjátadóra egy szakmai beszélgetésnek is lehetőséget adó eseményen kerül sor október közepén.

A csúszda kevés – | MUNKAHELYI ÉLMÉNY | HITELESSÉG | LAZÍTANI |

A munkáltatói márkaépítés nem csodafegyver és főleg nem gyors folyamat. Ahhoz, hogy sikeres legyen, ajánlatos alaposan átgondolni a stratégiát, a szervezet teljes működését górcső alá venni, de leginkább pénzt és időt szánni rá.

Molnár Barbara employer branding-ről szóló írása a HVG 2016. május 19-ei számában jelent meg.

Civil szervezeteket támogat a pr-szakma

A MagNet Bank és a Magyar Public Relations Szövetség összefogott a civil szervezetek kommunikációjáért

Elnökségi ülés – 2016. május 10.

A Magyar Public Relations Szövetség következő elnökségi ülése 2016. május 10-én, 17:30-kor lesz. A cím: 1111 Budapest, Karinthy Frigyes út 14. Fsz./4., az Emerald Public Relations irodája. Az elnökségi ülés a tagok számára nyilvános.