Folytatódik a KKV-Akadémia

2933

Az “Énmárka-, cégmárkaépítés” témát körüljáró szakmai konzultációs nappal folytatódik január 29-én a Piac & Profit és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szervezte KKV-Akadémia konferencia sorozat. A rendezvényt 2015 első féléve során további öt konferencia követi majd, ezek mindegyikén a kis- és középvállalkozásokat kiemelten érdeklő témákkal foglalkozhatnak a résztvevők.

KKV Akadémia 2015/1

Egy vezető számára elengedhetetlenül szükséges, hogy önmaga személyében is „marketingeszköze” legyen cégének. Az “Énmárka-, cégmárkaépítés – A cég értékét növelő és eredményt hozó marketing” konferencián az érdeklődők megismerhetik a vonatkozó trendeket és gyakorlatot, azokat a marketingeszközöket, amelyek révén a vezető személyében pozitívan tud hatni az eladásra és a cég hírnevének, hitelességének erősítésére. A résztvevők az előadások, illetve szakmai beszélgetések keretében konzultálhatnak a téma szakértőivel, az üzleti életben gyakorlatot szerzett szakemberekkel. A rendezvény lehetőséget biztosít a résztvevőknek a bemutatkozásra, üzleti célú kapcsolatépítésre is.

A konferencia időpontja: 2015. január 29., 9:30-15:30

Helyszíne: BKIK Székház (Budapest, I. ker., Krisztina körút 99.)

A KKV-Akadémia konferencia sorozat további rendezvényei, témái:

  • Befektető- és startupkereső! (február 5. csütörtök)
  • Webáruházi trendek 2015 (február 19. csütörtök)
  • Social Media és az üzleti célok (március 19. csütörtök )
  • Adminisztrációcsökkentés olcsón. E-ügyintézés (április 9. csütörtök)
  • Cégvezetési trendek 2015 (május 21. csütörtök)

A részletes program és a rendezvénnyel kapcsolatos további információk megtekintéséhez, valamint a jelentkezéshez keresse fel a rendezvény honlapját.

 

MEGOSZTÁS