Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

I. PR Akadémia

2014-07-07 - 2014-07-09

Az első nyári PR Akadémiát 2014. július 7. és 9. között rendezi meg a Magyar Public Relations Szövetség, a Pécsi Tudományegyetemmel közösen – s ezzel új minőséget kíván teremteni a Public Relations hazai kommunikációjában. A PR Akadémia Magyarországon a szakma jelentős eseményének ígérkezik, elsősorban a magas színvonalú, a legújabb trendeket, aktualitásokat és problémákat bemutató és feldolgozó foglalkozásokkal. A legnevesebb, Magyarországon és külföldön élő előadók is jelezték részvételi szándékukat.

Az eseményt Pécs város vezetése is támogatja.

PR Akadémiát 1995-ben rendeztek először Magyarországon: ez volt a kelet-európai országok szakembereit vendégül látó Central European Public Relations Academy (CEPRA). Nagy szünet után, 2007-ben rendezte meg először az MPRSz a csíkszeredai Sapientia Egyetemmel közös nyári PR egyetemét, ahol azóta évente nagy érdeklődés mellett kerül sor erre a szakmai rendezvényre – de ennek iránya inkább alap- és középfokú ismeretterjesztés.

A Magyar PR Szövetség új elnöksége úgy döntött, hogy a kezdeményezést Magyarországon is érdemes folytatni – ám ezúttal már a legfelsőbb szakmai szinten. Hagyományteremtő szándékkal indul a PR Akadémia, elsőként három téma köré csoportosítva az előadásokat. Ezek: a PR elmélete és gyakorlata; a közélet, a public relations és a média kapcsolata; valamint a modern energia modern kommunikációja.

Az Akadémia alkalmat ad arra is, hogy a szakma fiataljai (egyetemi-főiskolai hallgatók, már dolgozó juniorok) találkozhassanak a tapasztalt ügynökségi és vállalati vezetőkkel, az iránymutató gyakorlati és elméleti szakemberekkel. Ezt szervezett formában is megtehetik: „rapid randi” keretében a pályakezdők megmutathatják tudásukat, ötletességüket és kreativitásukat az ügynökségi és vállalati vezetők előtt.

A PR Akadémia helyszíne Pécsett lesz, ahol a társrendező a PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kara. Pécs városának vezetése teljes tekintélyével támogatja a PR Akadémiát. Emellett előadásokkal gazdagítja a rendezvényt a Magyar Kommunikációtudományi Társaság is.

„A Magyar PR Szövetség újonnan megválasztott Elnöksége nagy lelkesedéssel és tenni akarással szervezi a nyári eseményt” – nyilatkozta Lakatos Zsófia, a Szövetség elnöke. – „A PR hatalmasat változott az utóbbi pár évben, mi pedig az egyik fő feladatunknak tartjuk, hogy vezető szerepet vállaljunk a legújabb trendek és technikák megismertetésében, s ezzel hatékonyan fejlesszük a magyarországi PR-szakmát.”

„Különösen büszke vagyok arra, hogy mi adhatunk otthont ennek a jelentős kezdeményezésnek” – mondta Dr. Nemeskéri Zsolt, a PTE FEEK dékánja. – „A karunkon már működik egy PR kutatóintézet, a Ferling PR ügynökséggel együttműködésben, így számunkra nagyon fontos, hogy a lehető legkorszerűbb módszereket mutassuk be az érdeklődőknek.”

Részletek

Kezdés:
2014-07-07
Vége:
2014-07-09
Esemény kategória:
Honlap:
www.prakademia.hu

Helyszín

Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar
Szántó Kovács János u. 1/b.
Pécs, 7633 Hungary
+ Google Térkép