Employer Branding Award 2016 – Díjazták a magyar munkáltatói márkaépítés úttörőit

4422

Díjátadó: Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Díja 2016

2017. március 16-án ünnepélyes keretek között átadták az Employer Branding Award 2016 díjait azon munkáltatóknak, akik kiemelkedő munkáltatói márkaépítésükkel mutatnak példát a munkaerőpiac többi szereplője számára. A díj egyben a legjobbak hivatalos minősítése is és egyedülálló a magyar piacon.

eba2016_dijak_bynagyapati
EBA 2016 díjak

A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSz) a tavalyi évben második alkalommal írta ki Employer Branding Awardot, azaz a Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Díját. Az MPRSz Employer Branding Tagozata (EB Tagozat) a pályázatot azzal a célkitűzéssel hirdette meg, hogy a legjobb hazai munkáltatói márkaépítési gyakorlatokat jutalmazza, bemutassa és megismertetesse a szakmai közönséggel. A díj segít összegyűjteni és közzétenni a legjobb gyakorlatokat annak érdekében, hogy munkahelyeink minél örömtelibbek, egészségesebbek, igényesebbek és jövedelemtermelőbbek legyenek.
„Meggyőződésem szerint az úttörőké a főszerep általában az élet minden területén, így van ez az Employer Branding esetében is. A pályázat kapcsán is azt tapasztalhatjuk, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a munkáltatói márkaépítés iránt, hiszen egyre több munkáltató néz szembe bevonzási és megtartási kihívásokkal, immár nem csupán szellemi, hanem fizikai pozíciókban egyaránt. Az MPRSZ EB Tagozatának céljai között szerepel a kommunikációs és HR szakma közelítése, általános szakmai edukáció és keretrendszer biztosítása, valamint a tudatos munkáltatói márkaépítés elterjesztése a magyar munkáltatók körében. Ennek egyik fontos eleme az Employer Branding Award” – mondta el Kádár Balázs, az MPRSz Employer Branding Tagozat alapítója, vezetője és elnökségi tag. „Nagy öröm számunkra továbbá, hogy a pályázatok egyre magasabb színvonalról és átgondoltságról tesznek tanúbizonyságot. A minősítéssel azt szeretnénk elérni, hogy mutatkozzanak be a legjobbak KKV és nagyvállalati kategóriában, így állítva mércét versenytársaiknak, valamint a magyar munkáltatók többségének. Jövő évben egy új, izgalmas másik díj kiírása is várható a témában” – tette még hozzá.

A szakmai zsűri alapos munkát végzett, 8 szempont mentén értékelte a pályázatokat és egyértelműen megnevezte a legjobbakat.

Az idei zsűri tagjai voltak:
Hinterstein Anikó (Magyar Telekom-Deutsche Telekom AG) – HR marketing consultant Hungary & Macedónia,
Siska Katalin (Groupama Biztosító) – humánerőforrás ügyvezető igazgató,
Vogronics Krisztina (Phoenix Pharma) – HR és kommunikációs vezető,
Bocskai István (OTP) – PA és belső kommunikációs vezető,
Szűts Ildikó (Országos Humánmenedzsment Egyesület) – elnök,
Pajor Mariann (Egis) – belső kommunikációs osztályvezető,
Bene Nikolett (Spar) – marketingvezető,
Szabó Sylvia (GE Global Operations) – kommunikációs vezető,
Hőgyes Szabolcs (Provident) – HR manager
Kádár Balázs (Bindermann) – MPRSz Employer Branding Tagozat vezetője és elnökségi tag.

eba2016_dijazottakbynagyapati_2
EBA 2016: Díjazottak

A győztesek:

Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Díja 2016 díjat két kategóriában hirdették meg: középvállalat (KKV) (50 – 500 fő); valamint nagyvállalat (500 fő – ).

Fődíj:
•    Generali Biztosító: Fókuszban a munkatársak (Nagyvállalati kategória)
•    Profession.hu: Profession.hu Employer Branding Stratégia és Megvalósítás (KKV-kategória)

fodij_nv_generalibynagyapati
A nagyvállalati kategória fődíjasa a Generali Biztosító

Arany fokozat:
•    Groupama Biztosító: „Tiéd a pálya!” integrált munkáltatói márkaépítés a Groupama Biztosítónál (Nagyvállalati kategória)
•    VELUX Magyarország: „Employer Branding Award 2016” pályázat (Nagyvállalati kategória)

Ezüst fokozat:
•    IQor Global Services Hungary: “Be more with iQor – Légy több az iQor-ral” (Nagyvállalati kategória)
•    Magyar Telekom: Employer Branding kampány 2016 (Nagyvállalati kategória)
•    Vodafone Shared Services Budapest: Meet the World kampány (Nagyvállalati kategória)

Bronz fokozat:
•    Budapest Bank: Példaértékű Employer Branding gyakorlatok a Budapest Banknál (Nagyvállalati kategória)
•    HEINEKEN Hungária: HEINEKEN Employer Branding program – „Nekünk is a munka az életünk, csak mi élvezzük!” (Nagyvállalati kategória)
•    LIDL Magyarország: Employer Branding a LIDL Magyarország Bt-nél (Nagyvállalati kategória)
•    NN Biztosító: NN InsuRace online business game (Nagyvállalati kategória)
•    Rossmann Magyarország: Employer Branding a Rossmannban 2015-2016 (Nagyvállalati kategória)

fodij_kkv_profession.hubynagyapati
A KKV-kategória fődíját a Profession.hu kapta

(Az egyes fokozatokon belüli felsorolások az ABC sorrendet követik a cégnevek szerint!)

Az Employer Branding Award 2017 kiírása ez év őszén várható.

További információk:  
Kádár Balázs, MPRSz Employer Branding Tagozat vezetője
Mobil:     +36 30 282 1336
E-mail:     kadar.balazs@mprsz.hu

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

MEGOSZTÁS