Arculatot vált a Magyar Public Relations Szövetség

Megújult arculat is segíti az MPRSZ megerősítését

2838

A 2014-ben kezdődő ciklusban az MPRSZ elnöksége a szövetség megerősítését, a tagok számára értékes programok szervezését, a szakma hatékony és folyamatos képviseletét és ezáltal a PR értékének és elismertségének növelését tűzte ki célul. Ennek a folyamatnak a részeként a szövetség arculata, online felületei megújulnak.

A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) elnöksége idén tavasszal arculati pályázatot hirdetett, amely rendkívül nagyszámú érdeklődőt vonzott: összesen 31 pályázó közel 50 pályaművet adott be. Grafikusok, képzőművészek mellett diákok is jelentkeztek kimagasló színvonalú pályaművekkel. Az elnökség többkörös zsűrizést követően Ésik Zsófia pályázata alapján készíttette el az MPRSZ új logóját, amelyet a szervezet frissen elkészült weboldalán, a www.mprsz.hu címen láthatnak először az érdeklődők.

„Jóleső volt látni, hogy mennyien érdeklődtek a pályázat iránt, és osztották meg velünk arculati elképzeléseiket” – nyilatkozta Siska Mátyás, az arculatváltás projektfelelőse.

„Az MPRSZ elnöksége olyan új logót szeretett volna, amely amellett, hogy megformálásában korszerű és kortárs, kifejezi azt a nyitottságot, amely a szövetség sajátja. A szövegbuborékokat megidéző dizájn számunkra elsősorban a kommunikációról – a közösségről és a párbeszédről – szól” – mondta Siska Mátyás.

Az arculati pályázat is bizonyította, hogy az MPRSZ megújulását hatalmas figyelem övezi, és a szakma képviselői, támogatói segítik az MPRSZ új elnöksége által kitűzött célok elérését.

MEGOSZTÁS