Ismerd meg – Bende Máté

740

Ismerd meg sorozatunk mai részében Bende Máté, az MPRSZ Felügyelő Bizottságának  tagja válaszolt a kérdéseinkre.

  1. Mit mondanál egy fiatalnak, miért válassza a PR szakmát?

Elsősorban mert változatos – minél kisebb ügynökségnél dolgozik, annál több mindennel foglalkozhat, a sajtótól a közösségi médián át a rendezvényekig. Nagy ügynökségnél pedig specializálódhat, akár egy külön iparágra, mellette viszont sok-sok érdekes ügyfelet és sztorit ismerhet meg. És a sztori a PR egyik alapja.

2. Mit tartasz a legnagyobb sikerednek a szakmában?

Három év kommunikációs vezetői tapasztalat után elindítani a saját cégem – ennek 6 éve – egy igazán speciális területen. Nagy eredmény volt az első és a második évben is Kreatív B2B díjat nyerni. Továbbá az ügyfelek sikerei is büszkeséggel tudnak eltölteni.

  1. Szerinted a mai világban mi a legnagyobb kihívás a PR-ben?

Egyrészt a médiatermékek és a médiapiac átalakulása, a hírbőség, a szerkesztőségek terheltsége, a reklámpiac átalakulása…ezek mind nehezítik a PR-es munkáját.

Másrészt a marketing, a sales és a PR területének összemosása néhány vezető részéről. Nehéz ügy, hogy gyakran még mindig el kell magyarázni, hogy mi a különbség, hogyan mérhető az egyik és a másik. Folyamatosan edukálni kell a piacot és ezt egyre jobban csinálja PR Szövetség.

  1. Csapatban vagy egyénileg szeretsz dolgozni?

Egyszemélyes kommunikációs osztály voltam a munkahelyeimen, úgyhogy hozzászoktam az egyéni munkához. De nagyon élvezem, amikor más területek szakértőivel kell együtt dolgozni, legyen az honlapfejlesztő, grafikus vagy videós.

5. Virtuális vagy személyes meeting?

Régen (COVID előtt) csak személyes. Azóta szinte csak online. De ez érthető. Utóbbi sokszor hatékonyabb, de a személyesnek megvan a maga kémiája – és új ügyfelet személyes találkozó nélkül nem lehet szerezni.

6. Mik a legnagyobb tanulságai a COVID időszaknak?

Gyorsan kell reagálni és adaptálódni az új helyzetekhez. Egy PR-es szerintem jobban viselte ezt a kihívást, mert egyrészt van állandó készenléti állapot, másrészt nagyon gyakran kell újratervezni és alkalmazkodni egy új helyzethez a szakmánkban. Szerintem nagy előnyben voltak azok a cégek, akik jó PR-essel dolgoztak együtt.

7. Home office vagy iroda?

Home office az irodám, még COVID előtt így lett kialakítva, úgyhogy ebből a szempontból szerencsés(?) voltam.

MEGOSZTÁS