Zsűriztük a HVG Állásbörze standokat

2088

Az idei HVG Állásbörzén több mint 190 kiállító standját vette górcső alá egy háromfős szakmai zsűri, amelynek tagjai közt volt az MPRSz Employer Branding Tagozatának vezetője, Kádár Balázs is.

A HR Portál cikke következik:

Employer branding: tűnj ki, mi díjazzuk!

Hogyan befolyásolja a munkáltatói márka a toborzást? Mekkora szerepe van a személyes találkozásnak a célcsoport elérésében? Hazánk legjelentősebb karrierrendezvényén, a HVG Állásbörzén erre is igyekeztek választ adni a cégek számára a szakemberek és a szervezők.

Sokat adunk mások véleményére
Döntési helyzetben az ember gyakran fordul ismerőseihez és olykor akár ismeretlenekhez is tanácsért. Kíváncsi a többiek tapasztalataira, élményeire saját választása megkönnyítése érdekében. Így van ez magánéleti kérdésekben, de sokszor az álláskeresés, karrierépítés során is. Munka és család közötti egyensúly megteremtése, juttatások, vezetőség és munkahelyi kultúra – csak néhány kulcsfogalom, amelyek alapján az egyik vagy éppen a másik vállalat mellett dönt egy karrierépítés iránt érdeklődő szakember. A cégek munkavállalói nyugaton már jól működő folyamatként értékelik a munkakörülményeket. A Glassdore.com internetes portálon például részletes értékeléseket olvashatunk a cégekről az ott dolgozók tollából. Ezek kiinduló pontokat jelentenek az álláskeresőknek, hiszen könnyebben küldik el olyan cégekhez pályázatukat, amelyről pozitív tapasztalatokat osztottak meg a munkatársak. Nálunk egyelőre ez a fajta visszacsatolás még gyermekcipőben jár. Szóbeszédek, barátoktól elcsípett információk és személyes benyomások alapján mérlegelnek a lehetőségek között. Milyen fórumok állnak rendelkezésre a hiteles információ begyűjtésére? Egy vállalatnak hol van lehetősége a munkáltatói márkájának bemutatására? Például karrierrendezvényeken, amilyen a HVG Állásbörze is.

Személyes impulzus, őszinte kommunikáció
A visszacsatolás nem csak álláskeresőként, de munkáltatóként is fontos. Míg egy elhelyezkedni vágyó, tehetséges szakember a legideálisabb pozícióban és feltételek között szeretne dolgozni, addig a vállalat rátermett, megfelelő készségekkel rendelkező és tapasztalt munkatársat szeretne a csapatában tudni. A cégek számára így elsődleges kihívás, hogy a karrierépítés iránt érdeklődő, tehetséges álláskeresők ingerküszöbét átlépje. Figyelemfelkeltőnek, egyedinek és ötletesnek kell lenniük, hogy kitűnjenek a versenytársai közül. Mindezt úgy, hogy közben a kommunikációjuk hiteles marad. A közvetlen információcserére idén is jó alkalom volt a HVG Állásbörze, ahol a kreatív és arculathoz hű megjelenést, a célcsoport felé történő nyitottságot is elismerték.

Díjazták a megnyerő megjelenéseket
A 2016 tavaszi rendezvényen több mint 190 kiállító mutatta meg magát az álláskeresőknek. A szervezők az Employer Branding fontosságára igyekeznek felhívni a figyelmet. Az immár hagyománynak számító standversenynek célja az volt, hogy a vonzó, egységes, arculathoz illeszkedő és kreatív megjelenéseket jutalmazzák.

A HVG Állásbörze első napján független zsűri értékelte a megjelentek standjait három kategória megadott szempontjai alapján.2016 tavaszi HVG

Állásbörze három kategóriájának díjazott cégei:

  • Leglátványosabb arculati megjelenés kategória
    Knorr-Bremse Rail Systems Budapest
    Magyar Telekom Csoport
  • Legötletesebb aktivitás
    Waberer’s Cégcsoport
  • Kreatívan kis standon
    Falcon-Vision Zrt.
    IKEA Lakberendezési Kft.

A szakmai zsűri tagjai:
Gárdonyi László – díszlettervező, látványtervező, szcenikai és művészeti vezető
Kádár Balázs – Magyar PR Szövetség Employer Branding Tagozatának vezetője, HR kommunikációs szakember – Bindermann – The Employer Branding Company
Szólás T. Miklós – kommunikációs tanácsadó, Vilma – Virtual Marketing

A cikk eredeti verziója elérhető itt.

MEGOSZTÁS