Október végéig pályázható a “Média a Tehetségekért Díj”

900

A hónap végéig lehet indulni a “Média a Tehetségekért Díj” elnyerésére hirdetett pályázaton, amellyel az Új Média Alapítvány arra szeretné ösztönözni a média képviselőit, hogy minél több figyelmet fordítsanak a fiatal tehetségekre, a képességeik, eredményeik bemutatásával támogassák a sikeres fiatal sportolók, művészek, tudósok pályafutását.

A díj azoknak az újságíróknak a munkáját hivatott elismerni, akik felismerik és a nyilvánosság számára bemutatják a fiatalokban rejlő lehetőségeket. Pályázni a televízióban, rádióban, online felületen vagy nyomtatott sajtóban 2014. január 1 – október 31. között megjelent írással, cikkel, interjúval, riporttal, összeállítással lehet. A pályázati munkának sikeres vagy tehetséges, de a nyilvánosság által kevésbé ismert, 25 év alatti fiatalok pályafutását vagy eredményeit kell bemutatnia, olyan fiatalokét, akik a sport, művészet, tudomány területén kiemelkedő képességekkel bírnak, és ezt már jó eredményekkel bizonyították.

Egy pályázó több kategóriában is indulhat, összesen legtöbb 3 munkával, a pályázati munkákra terjedelmi korlát nincs. Háromfős szakmai zsűri választja ki a három kategória legjobbjait (tudomány, művészet, sport), kiemelten figyelve arra, hogy a beérkezett anyagok mennyire érdekesek, figyelemfelkeltők, példaértékűek és közérdeklődésre számot tartók, valamint megfelelő képet adnak-e az adott személyről, pályafutásáról, felkészüléséről, szakmai hátteréről, céljairól. A zsűri kategóriánként 1-1 pályaművet díjaz 150.000 Ft pénzjutalommal, emellett az online közönség szavazáson a legtöbb szavazatot szerzett pályamunka kuratóriumi díjazásban, 150.000 Ft pénzjutalomban részesül.

Pályázni 2014. október 31-én éjfélig lehet!

További információ a “Média a Tehetségekért Díj” honlapján olvasható, megtekinthetők az eddig benyújtott pályázatok, és ott tölthetők fel a pályázati munkák is.

MEGOSZTÁS