Megnyílt a III. PR Akadémia

872

Nagy szakmai érdeklődés mellett nyílt meg Sopronban a III. PR Akadémia. A Magyar PR Szövetségnek ezúttal a Nyugat-magyarországi Egyetem a rendező-partnere. Lakatos Zsófia, a Szövetség elnöke itt adta át az MPRSz örökös tagságát jelentő üveg-emléklapot Galánfi Csabának és Dr. Rácz Gábornak. A megnyitón üdvözlő beszédet mondott Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere is.

Untitled-1

PR Akadémiát 1995-ben rendeztek először Magyarországon: ez volt a kelet-európai országok szakembereit vendégül látó Central European Public Relations Academy (CEPRA). Nagy szünet után, 2007-ben rendezte meg először az MPRSz a csíkszeredai Sapientia Egyetemmel közös nyári PR egyetemét, ahol azóta is több évig nagy érdeklődés mellett került sor erre a szakmai rendezvényre – de ennek iránya inkább alap- és középfokú ismeretterjesztés volt.

A Magyar PR Szövetség új elnöksége 2014-ben úgy döntött, hogy a kezdeményezést Magyarországon is érdemes folytatni – ám ezúttal már a legfelsőbb szakmai szinten. Az első nyári PR Akadémiát 2014. július 7. és 9. között rendezte meg a Magyar Public Relations Szövetség, a Pécsi Tudományegyetemmel közösen – mivel új minőséget kívánt teremteni a Public Relations hazai kommunikációjában. A kellő szakmai színvonalat a legnevesebb, Magyarországon és külföldön élő előadók részvétele biztosította. Az Akadémia kimondott célja az is, hogy a szakma fiataljai (egyetemi-főiskolai hallgatók, már dolgozó juniorok és kommunikációs munkatársak) találkozhassanak a tapasztalt ügynökségi és vállalati vezetőkkel, az iránymutató gyakorlati és elméleti szakemberekkel.

A hagyományt az MPRSz 2016-ban Sopronban folytatja, a Nyugat-magyarországi Egyetemmel közös szervezésben. A NymE indította el elsőként Magyarországon a felsőfokú szóvivő-képzést.

A III. PR Akadémia három nagy témakörre koncentrál: a szóvivők problémáira és megoldásaira; az üzleti kommunikáció etikai problémáira; valamint a települési belső kommunikáció kihívásaira. Az idén ismert és jelentős szóvivők, neves elméleti szakemberek és PR cégvezetők mellett külföldi előadók is megtisztelik az Akadémiát: Eva MacLaine, a londoni CIPR szövetség alelnöke; Jürgen H. Gongoly, az osztrák PR-szövetség egyik vezetője; valamint Gábor Balázs, egy erdélyi kreatív műhely alapító tulajdonosa.

Az Akadémiát erkölcsileg és anyagilag is támogatja Sopron város önkormányzata.

A megnyitón adta át Lakatos Zsófia, a Szövetség elnöke az üvegből készült „emléklapot” az MPRSz új örökös tagjainak, Galánfi Csabának és Dr. Rácz Gábornak. Az elnöknő az átadáson a következőket mondta: „ A közelmúlt eseményei, pl. a BREXIT megmutatták, hogy a pr nemcsak jóra, hanem rosszra is használható – és ez a pr szakemberek nagy felelőssége. Ezért kérek mindenkit, és ez talán a PR Akadémia egyik fontos tanulsága, hogy a szakmánkat lelkiismeretesen, az emberek, a cégek és az intézmények kölcsönös, jobb megértésére használjuk.”

pra_3

MEGOSZTÁS