Kivételes, különleges – Szakmai emlékest Sas Istvánról, a magyar reklám ikonikus alakjáról

1056

Három egyetem, a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Budapesti Metropolitan Egyetem és a Babes-Bolyai Tudományegyetem közös szervezésében emlékeznek Sas Istvánra, a magyar reklámszakma legendás alakjára, aki reklámfilmrendezőként, reklámpszichológusként és oktatóként egyaránt kiemelkedőt alkotott. A szakmai emlékestet a Budapesti Gazdasági Egyetem Markó utcai campusán rendezik, 2018. november 16. pénteken 17 órától.

A 2018 tavaszán elhunyt Sas István a magyar reklámszakma meghatározó szereplője volt, a Cannes-i Reklámfesztiválról egymaga 1 ezüst, 7 bronz és 3 Nemzeti díjat hozott el, amit azóta sem tudott senki megközelíteni.

 

Színes és gazdag életpályáját további kitüntetései, díjai is mutatják: Érdemes Művész, Balázs Béla-díj, A Magyar Reklámért díj, Magyar Reklámszövetség Örökös Tagság, 22 első díj a Magyar Reklámfilm Szemlén. A hetvenes, nyolcvanas években 2000-nél is több reklámfilmet készített, amivel valószínűleg világrekordot tart. Később számos reklám témájú könyve jelent meg, vezető szakmai konferenciák állandó, ünnepelt előadója, illetve több egyetem oktatója volt.

Kép forrása: http://www.pszinapszis.hu/

Az estet három felsőoktatási intézmény szervezi, a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE), a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE). Az előadók Sas István egykori barátai és kollégái: Papp-Váry Árpád (METU), Harsányi Dávid (BGE), Kádár Magor (BBTE) és Kaszás György (kreatívigazgatój). A rendezvény első felében prezentációikon keresztül ismerhető meg Sas István a reklámra gyakorolt, máig élő hatása. A szünet után pedig egykori stábtagjaival lesz kerekasztal-beszélgetés, mint Rusznák Iván (zeneszerző), Sándor György (producer), Vékás Péter (operatőr) és Kurucz Sándor (operatőr).

A szervezők szeretettel várják Sas István diákjait, kollégáit, barátait és minden kedves érdeklődőt, hogy a szakmai eseményen együtt emlékezzenek a kiváló reklámszakemberre, utánozhatatlan előadóra, fantasztikus tanárra, és mindenek előtt a nagyszerű emberre.

Az esemény a BGE Aulájában rendezik meg (Budapest, Markó u. 29-31), november 16-án pénteken 17.00-tól.

Látogatása díjmentes, a szervezők ugyanakkor megköszönik, ha a résztvevők a helyszínen megvásárolják Sas István valamelyik könyvét, ezzel is fenntartva „kivételes, különleges” szakmai hatását.

A részletes leírás és program itt érhető el.

A főszervező elérhetősége:

Vanda Anita, egykori Sas-tanítvány: vanda.ancsi@gmail.com; 06 70 411 3920

MEGOSZTÁS