Elnökségi tag

Bemutatkozás

Dr. Rácz Gábor vegyészmérnök, mérnök közgazdász.
A Budapest Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Kara elvégzése után (1976) egyetemi oktatóként dolgoztam a BME-n. 1979-1994 között nemzetközi kapcsolatokkal foglalkoztam, kezdetben ifjúsági területen, majd az államapparátusban. Ez alatt 1984-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen mérnök-közgazdász képesítést szereztem.
A British American Tobacco Pécsi Dohánygyár Hungary pr igazgatója voltam 1994-2002 között.
1996-ban marketing doktori címet szereztem a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, válságmenedzselés-válságkommunikáció szakterületen.
(Ami még ennél is fontosabb, az elmúlt 20 évben számos esetben gyakorlati válságkezelést folytattam bizonyos, minősített vállalati esetekben.)
2003-2004 között a Weber Shandwick GJW lobbi-igazgatója, majd egy saját vállalkozás után 2006-2008. között a MÁV Cargo Zrt. kommunikációs vezetője és szóvivője voltam.
2008-2010 között a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban kommunikációs tanácsadóként dolgoztam a miniszter mellett.
2011-2013 között a Nemzeti Külgazdasági Hivatal Kommunikációs és Rendezvényszervezési Főosztályát vezettem.
2013 novemberétől ez év nyaráig a Nemzetgazdasági Minisztérium közigazgatási főtanácsadója voltam.
Egyetemi és főiskolai oktató vagyok, címzetes főiskolai docens. Angolul és oroszul jól beszélek, spanyolul ”kommunikálok”.