Kezdőlap Hírek CSR Piac 2015 – kiállítás és pályázat

CSR Piac 2015 – kiállítás és pályázat

989

Idén júniusban negyedik alkalommal rendezi meg a Követ Egyesület azt a kiállítást, amely a vállalati társadalmi felelősségvállalás jó gyakorlatainak megosztására biztosít lehetőséget. A CSR Piachoz pályázat is kapcsolódik, amelynek díjkiosztó gálájára a rendezvényen kerül sor.

CSR piac 2015

 

A CSR Piac (CSR Market) kezdeményezést a CSR Europe indította el 2005-ben, magyarországi szervezője a Követ Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért. Az egész napos rendezvény, amelyre 2015.  június 4-én kerül sor, olyan piacteret biztosít, melynek standjain a kiállító vállalatok informális környezetben, személyes tapasztalatcsere útján mutathatják be az érdeklődőknek a CSR területén bevezetett példaértékű megoldásaikat. A rendezvény neves hazai szakemberek előadásainak, szakmai workshopoknak és kerekasztal-beszélgetéseknek is helyet ad. A  magyar kormány vállalati felelősségvállalással kapcsolatos prioritásaihoz igazodva idén kiemelten kezelt témaként jelentkeznek a munkavállalókra vonatkozó felelős programok és a kis- és középvállalkozásokkal kapcsolatos kérdéskörök.

A CSR Piac pályázatán kis- és nagyvállalat kategóriában a Legkiválóbb CSR Megoldás, a Valóban Felelős Vállalat és a Legkiválóbb Felelős Foglalkoztatási Megoldás díjakra lehet pályázni. Ezeken kívül Kisvállalati Különdíjjal jutalmazzák a legjobb kisvállalati pályázatot, környezetvédelmi témakörben pedig a Környezettudatos Vállalatirányítás Különdíj is gazdára vár.

Pályázni lehet olyan vállalati sikerélményekkel és sikertörténetekkel, amelyek megismerése és követése, adaptálása más szervezetek számára is hasznos lehet, illetve olyan innovatív kezdeményezésekkel, jó gyakorlatokkal, amelyekre a vállalat büszke, és különleges formában és módon szeretné bemutatni őket érintettjeinek.

A nevezni kívánó vállalatok 2015. március 18-ig adhatják be pályázataikat, ezt megelőzően, 2015. február 11-én délig részvételi szándék­nyilat­kozat beküldése szükséges.

A pályázattal, jelentkezéssel kapcsolatos minden információ megtalálható a CSR Piac 2015 honlapján.

hirdferling