Civil PR Díjat adtunk át a Front Page Communications-nek

1826

Idén először díjazott civil szervezetet támogató pro bono kampányt a Magyar PR Szövetség (MPRSz).

A Civil PR Díjért azok az ügynökségek szállhattak versenybe, amelyek az MPRSZ és a Magnet Bank által szervezett tavaszi Civil Rapid Randin kiválasztott civil szervezet kommunikációját fél éven át támogatták önkéntes munkájukkal.

A Magnet és az MPRSz közös díját, a Civil PR Díjat az idei évben a Front Page Communications kapta, az Alapítvány a Budapesti Állatkertért szervezetnek végzett pro bono munkájáért.

img_9339

“Az Alapítvány népszerűsítését az elmúlt fél évben PR kommunikációs tanácsadással, sajtóanyagok készítésével és sajtószervezéssel segítettük. A közös munka számunkra is inspiráló volt, és külön öröm volt, hogy a díjátadóra eljött Montskó Éva is, az Alapítvány elnöke, akivel együtt vehettük át a Civil PR Díjat” – mondta el R. Kovács Dániel, a Front Page Communications vezetője a díjazás kapcsán.

“Örömünkre szolgált, hogy egy ilyen jó ügyet egy díjjal is támogathattunk, s reméljük, hogy ezentúl évről évre díjazhatjuk majd azokat a pro bono munkákat, melyek civil kezdeményezéseket, hasznos ügyeket támogatnak” – tette hozzá Lakatos Zsófia, az MPRSz elnöke.

 

 

Mentés

Mentés

Mentés

MEGOSZTÁS