AZ IDÉN SOPRONBAN TARTJÁK A PR AKADÉMIÁT

2260

A HÁROMNAPOS RENDEZVÉNYEN ISMERT SZÓVIVŐK ÉS ELŐADÓK MELLETT KÜLFÖLDI VENDÉG IS SZÓT KAP

 A sorrendben immár harmadik PR Akadémia megrendezéséről írt alá megállapodást Lakatos Zsófia, a Magyar PR Szövetség elnöke és Dr. Dinnyés Álmos, a Nyugat-magyarországi Egyetem kancellárja. A megállapodás értelmében július 4. és 6. között Sopronban rendezik meg az Akadémiát, a NymE társrendezésében. A hagyományoknak megfelelően ezúttal is három téma köré koncentrálódik a rendezvény.

nymesopron
Nyugat-magyarországi Egyetem – Sopron (forrás: infosopron.hu)

Az első két PR Akadémiát tavalyelőtt és tavaly rendezték meg. Ezúttal úgy döntöttek a szervezők, hogy helyszínt változtatnak. A választás végül Sopronra esett. A Nyugat-magyarországi Egyetem megfelelő körülményeket kínál a nyár legnagyobb szakmai rendezvényének – a döntést az is motiválta, hogy NymE Közgazdaságtudományi Karán indult meg Magyarországon az első egyetemi szintű szóvivői szakember-képzés, amely azóta is folyik.

Július 4-én, 5-én és 6-án három témára fókuszál az Akadémia. Az első napon ismert szóvivők – pl. Kovács Zoltán kormányszóvivő, Győrfi Pál (OMSz), G. Németh György (NymE), Orodán Sándor (elnök, Szóvivők Egyesülete) – beszélnek a szakma kihívásairól és személyes tapasztalataikról. A második napon az üzleti kommunikáció és az etika viszonyáról, összeütközéseiről beszél majd többek között Fazekas Ildikó (elnök, ÖRT), Rácz Gábor (főtanácsadó, NgM), Sas István (reklámszakember) és Szécsi Gábor (PTE). Ezen a napon az angliai helyzetről beszél majd – az MPRSz vendégeként – Eva MacLaine, a londoni Chartered Institute of Public Relations elnökségi tagja. A harmadik napon pedig a modern települési kommunikáció aktuális problémáit és jó megoldásait mutatja be többek között Éder Andrea (Sopron, STKH), Ferling József (Ferling PR, az MPRSz örökös tagja) és Papp-Váry Árpád, a Metropolitan Egyetem rektorhelyettese. Az előadásokat az idén is szabad viták követik, Sárosi Péter, az MPRSz örökös tagja vezetésével.

A PR Akadémia bevallott célja ezúttal is, hogy a szakmai előadások mellett kötetlen találkozási és hálózatépítési lehetőséget nyújtson a szakmai kezdői – egyetemisták-főiskolások, már dolgozó juniorok – és vezetői között. Ez főként a fiataloknak jelent komoly karrier-építési alkalmat. Éppen ezért a részvételi díj igen mérsékelt, s az MPRSz egyéni, ügynökségi és vállalati tagjai 25 % kedvezményt kapnak.
Az előző két PR Akadémia előadásainak szerkesztett változata könyv formájában is megjelent. A tavalyi előadások kötete, „Jövőkép és konfliktusok – A public relations elmélete és gyakorlata” címmel már kapható az MPRSz titkárságán és a www.bswan.hu web oldalon.

A III. PR Akadémiát anyagilag és erkölcsileg is támogatja dr. Fodor Tamás, Sopron város polgármestere és a Polgármesteri Hivatal.

A PRA részletes programja, az előadók életrajza, a jelentkezési lap és a szállásfoglalási lehetőség megtalálható a www.prakademia.hu honlapon. A részvételi díjat május 31-ig befizetőknek 50 % „Early Bird” díjkedvezmény jár.

További információ: dr. Sós Péter János főszervező, MPRSz elnökségi tag.
Telefon: +36 30 966 3499; e-mail: sos.peter.janos@mprsz.hu

MEGOSZTÁS