Átadtuk a CSR Best Practice 2016 díjakat

4412

Tíz év, közel száz elismerés, rendszeres visszatérők a Magyar PR Szövetség “CSR Best Practice” díjátadóján

Budapest, 2016.október 13. – Tizedik alkalommal tartotta meg jubileumi díjátadóját a Magyar Public Relations Szövetség, mellyel felelősen gondolkodó vállalatokat jutalmazott. Az elmúlt tíz év mérlege közel száz elismerés kiosztása a vállalati szféra különböző képviselői között: a kezdeti években inkább multinacionális vállalatok, köztük sok visszatérő, majd a már megszokott nagyvállalatok mellett, hazai közép vállalkozások és nonprofit szervezetek is részesültek a Magyar PR Szövetség elismerésében. Az idei hat díjazott között is több visszatérő, korábban már elismert cég részesült oklevélben.


A díjat a Magyar PR Szövetség tíz évvel ezelőtt alapította, azzal a céllal, hogy lehetőséget biztosítson a felelősen gondolkodó és működő vállalatok számára, jó gyakorlataik megosztására. A díj egyik megálmodója a Szövetség akkori alelnöke, ma elnöke, Lakatos Zsófia. „Az alapítás éveiben a társadalmi felelősségvállalás a nemzetközi nagyvállalatok többségénél volt csak érzékelhető. Sok helyen dolgozói önkéntes programokkal, környezettudatosabb megoldások bevezetésével, fenntartható ellátási lánc kialakításával kezdődtek, a mára már többnyire a működés egészére kiható programok. Célunk akkor is, most is ezeknek a példáknak a megosztása, terjesztése azzal a szándékkal, hogy minél több követőre találjon” – mutatta be a díj első tíz évének történetét Lakatos Zsófia az idei jubileumi elismerések átadásán.

nyertesek_zsurivel

Az idei pályázatok értékelését elbíráló öttagú szakmai zsűri minden esetben kiemelt figyelmet fordított a pályázó vállalat felelős gondolkodására és annak alaptevékenységében alkalmazott megvalósítására. Az elbírálás során az egyszeri akciót, elszigetelt kezdeményezést, vagy csupán jótékonykodást bemutató gyakorlatot a zsűri nem díjazta, ezzel is ösztönözve a pályázókat a valóban felelős gondolkodásra.

Az idei díjazott pályázatok mindegyike olyan társadalmi problémákra szolgál megoldásokat, melyek az adott vállalat működéséhez valóban kapcsolódnak és tükrözik annak felelős gondolkodását. A változatos pályamunkák a társadalom széles spektrumát érintő kérdésekre reagálva, tartalmaztak egészségmegőrző kampányt, női vállalkozókat segítő programot, agráriumban élő és dolgozók számára kidolgozott finanszírozási csomagot és fiatal tehetségek foglalkoztatását segítő programot.
„Az idei programok a magyar társadalom több, fontos csoportjának nyújtanak alternatív segítséget, és remélhetően jó példával szolgálnak más valóban felelős vállalkozások számára. Külön gratulálok az évek óta visszatérő pályázóknak!” – foglalta össze gondolatait a zsűri vezetője, Mayer Zsolt, az MPRSZ Alelnöke, CSR tagozatának vezetője.

Az idei díjazottak:

  • Avon Cosmetics Hungary Kft.,
  • Budapest Bank Zrt.,
  • dm-Drogerie Markt Kft.,
  • K&H Bank Zrt.,
  • Nestlé Hungária Kft.,
  • UniCredit Bank Zrt.

palyazok_nyertesek

A nyertes pályázatok, hamarosan elérhetőek lesznek honlapunkon.

További információ: titkarsag@mprsz.hu

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

MEGOSZTÁS