A IV. PR Akadémia a Hírös Városban

147

Július 3. és 5. között Kecskeméten rendezi nagy nyári találkozóját, a IV. PR Akadémiát a Magyar Public Relations Szövetség. Az előadók csapata idén is nemzetközivé bővül, a hazai PR szakma kiválóságai mellett neves külföldi előadókkal találkozhatnak az érdeklődők. A rendezvény témája – a hagyományokhoz híven – a szakma aktuális témái köré szerveződik, érintve a hamis hírek, médiahazugságok hatását a PR-re, a digitális PR szerepét az integrált kommunikációban és turisztikai iparág új PR eszközeit is.

A PR szakma immár hagyományosnak mondható és jelentős érdeklődés mellett zajló nyári találkozóját, a IV. PR Akadémiát idén július 3. és 5. között rendezi meg a Magyar Public Relations Szövetség. Az előadók között – éppúgy, mint a közönség soraiban – megtalálhatók a hazai PR szakma kiválóságai. A kör azonban, kilépve határaink közül, most is bővül, hiszen a szakma világszintű élvonalát reprezentáló neves szakemberektől kaphatunk nemzetközi kitekintést. Itt lesz Paul Holmes, a Holmes Report főszerkesztője; Maxim Behar, az International Communications Consultancy Organisation (ICCO) elnöke; valamint Dave King, a Digitalis Reputation vezérigazgatója.

A IV. PR Akadémia a PR szakemberek érdeklődési körét meghatározó aktuális témák köré szerveződik. Idén az ún. alternatív igazságok – vagyis a médiahazugságok – kerülnek terítékre a PR szemszögéből, feltérképezve a manapság veszélyesen elterjedő hamis hírek hatását a PR-re és a társadalomra – körüljárva azt is, hogyan érdemes a jelenséghez viszonyulni a PR szakma részéről. Korunk kihívása a digitális PR, ennek kapcsán elemezzük a téma integrált kommunikációban elfoglalt helyét, a digitális eszközök, a Big Data, a chatbotok szerepét és hatásának mérését a public relations-ben. A zárónap a turisztikai üzletágé, bemutatva az új pr-eszközök felhasználásának jelentőségét a turizmus kommunikációjában.

A három napos rendezvénynek a kecskeméti Tudomány és Technika Háza (6000 Kecskemét, Rákóczi út 2.), valamint a 3 Gúnár szálloda és konferenciaközpont (Kecskemét, Batthyány u. 1-7.),ad helyet.

További részletek a www.prakademia.hu weboldalon.

További információ: titkarsag@mprsz.hu 

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

MEGOSZTÁS